Ismerős a fenti kérdés? Remélem, a bejegyzés végére mindenki választ kap arra, miért szeretnek a gyerekek bizonyos tevékenységeket annyira, avagy hogyan jelenik meg az ingerszükséglet.
Mi a közös a forgásban, a lovaglásban és a víz ringatásában?
Egy posztban tettem fel a kérdést, hogy ki az, aki tudja, hogy mi a közös a forgásban, a lovaglásban és a víz ringatásában. Rengeteg ilyet lehetne gyűjteni. Azért ezt a hármat ragadtam ki, mert az utóbbi időben nagyon erőteljes megéléseim voltak ezekkel tevékenységekkel kapcsolatban. A saját példámon keresztül szeretném szemléltetni, hogy amikor a gyermekünk részéről igény mutatkozik valamire, akkor nem biztos, hogy csak unaloműzésnek szánja a dolgot, hanem a fejlődésében is jelentős szerepet játszhat.
Egy kis múltidézés
Mikor még egészen kicsi voltam, egy játszótér mellett éltünk. Rengeteg időt töltöttünk ott. Mire iskolába mentem, addigra elköltöztünk egy családi házba a város szélére. Innentől a játszóterezések száma szinte a nullára csökkent, hiszen hatalmas udvarunk volt. Bár a Tisza-tó 20 perc sétára (vagy 5 perc autóútra) volt tőlünk, nem jártunk strandolni sem. Ellenben hetente kétszer jártam néptáncolni sok-sok éven keresztül. Mikor elkerültem a szülővárosomból, akkor a tánccal felhagytam. Ennek ősszel volt éppen 20 éve. Hol hiányzott, hol kevésbé, de annyira tele volt az életem mindenféle elfoglaltsággal, hogy komolyabban nem merült fel sosem, hogy újra próbákra járjak.
„Forogni akarok”
Novemberben viszont megláttam, hogy egy kedves ismerősöm, meghirdetett egy forgástechnikai órát. Ebben a pillanatban valamilyen nagyon mélyről jövő késztetést éreztem, hogy nekem ezen az órán részt kell vennem. Sajnos akkor a munkámmal nem tudtam összeegyeztetni, de onnantól folyamatosan azt lestem, mikor lesz a következő. Olyan szerencsém volt, hogy januárra meghirdettek egy újabb alkalmat. Akkor már tudtam, hogy ezt tűzön-vízen át meg kell oldanom, mert én FOROGNI AKAROK. Mérhetetlenül vágytam az élményre, ahogy forgás közben kibillen az egyensúlyom, majd a testemet megfelelően kontrollálva mégis visszaszerzem azt. Vágytam arra a pillanatra, mikor az éles kontúrok elmosódnak, a külvilág egy színkavalkáddá válik, körülölel és van az a fura érzés a fejemben, amit nem neveznék szédülésnek, de talán az a kifejezés áll hozzá a legközelebb. Nem tudtam szabadulni az érzéstől, hogy nekem erre szükségem van, ezt szerintem hívhatjuk úgy, hogy ingerszükséglet. Mióta véget ért az óra, azóta várom, hogy mikor lesz a következő, hogy újra átélhessem.
Újra lóháton, avagy ingerszükséglet 2.
Hasonló játszódott le a múlt hétvégén is bennem. Egy kezemen meg tudom számolni, hogy életemben hányszor ültem lovon. Gyermekként álmodoztam róla, de nem volt rá lehetőségem. Akkor leginkább az állatok vonzottak, hiszen fogalmam sem volt arról, milyen érzés ülni rajtuk. A fiainkat mindenképp el akartuk vinni az egyik nyáron (hiszen a kis „szenzoroskáknak” nagyon jót tesz). Izgatottan várták, mégis féltek eleinte a lovon. Szerencsére megszerették. Aztán egyszer feltették a nagy kérdést, hogy én miért nem ülök fel. Na ekkor nem mondhattam, hogy azért, mert félek, hiszen a gyermekeimnek is azt mantráztam, hogy csak az első percek a nehezek, aztán már jó lesz. Így esett meg, hogy egyszer én is lóháton találtam magam. Szuper élmény volt. Viszont a téli nagy hidegben kihagytunk 2-3 hónapot. Nekem jobbára eszembe sem jutott. A férjem emlegette, hogy lassan mehetnének újra a fiúk. És ekkor vágott fejbe ugyanaz az érzés, mint ami a forgással kapcsolatban volt: érezni akarom azt a furcsa, imbolygást, amit lóháton szoktam.
A felismerés
Ekkor már gondoltam egy merészet, végeztem egy gondolatkísérletet. Kíváncsi voltam, vajon minden olyan élmény felidézése ezt a nagyon erős vágyódást váltja-e ki a tevékenység iránt, ami vesztibuláris ingereket nyújt? Ekkor felidéztem egy nyári élményt, mikor volt szerencsénk egy igen hullámos napot kifognunk a Balatonnál, illetve egy olyan strandos élményt, ahol van sodrómedence. És bumm!!!
Felnőttként már abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy képes vagyok megérteni az összefüggéseket a megéléseim mögött és vannak rá szavaim, hogy ki tudjam fejezni azt, mire van szükségem. Gyermekként pedig azért voltam szerencsés, mert hetente kétszer megkaptam a szükséges ingereket anélkül, hogy mondanom kellett volna a szüleimnek, hogy vesztibuláris ingerekre van szükségem.
„Régen minden jobb volt… „
Valamikor régen mindenki számára természetes volt, hogy lóra vagy szamárra ült (kinek mi volt), de még a lovaskocsi és a szekér is kellemesen rázott. Rendszeresen voltak táncos mulatságok, ahol lehetett ám forogni kifulladásig!
Mi a szülők feladata?
A gyermekeinktől viszont nem várhatjuk, hogy ilyen pontosan megfogalmazzák, hogy mire van szükségük. Ezért mindig legyünk nyitottak, ha arról beszélnek, hogy hová szeretnének menni. Embert próbáló annyi évet a játszótér padjain tölteni, elviselni a zsivajt a játszóházban, kivárni a sort a körhintánál, reggeltől estig a strandon ázni, egész nyáron a homokot takarítani a… mindenből is, sarat vakarni a cipőről, nyolcszázhuszonötödjére is meglökni a hintát, aggódni, hogy leesik-e a mászókéról, átöltöztetni a hűvösben, mikor belecsúszik a csúszda aljában összegyűlt vízbe. De a gyermekeink pontosan tudják, mire van szükségük. A mi dolgunk, hogy meghalljuk őket és a számukra hasznos ingereket megadjuk. Mert persze a gumicukrot és a képernyőidőt is ugyanolyan vehemensen fogja kérni, mint a játszóterezést, de ha rendelkezünk megfelelő információkkal, akkor szét tudjuk választani, hogy mi az, amit meg kell adnunk nekik és mi az, amit nem.
Na jóóó, de mégis mi a közös a forgásban, a lovaglásban és az úszásban?
Hogy ne maradjatok válasz nélkül, íme az én listám arról, mi a közös a fent említett tevékenységekben:
- vesztibuláris ingereket nyújtanak
- több izomcsoport munkáját kell összehangolni
- érzékenyen kell reagálni a környezetre (jön egy nagyobb hullám, megijed a ló egy bogártól, a tánc közben pedig a táncpartner szándékát és állapotát kell élesen látnunk), amely a kognitív rugalmasságra való képességet serkenti.
Ti tudtok ilyen tevékenységcsoportokat gyűjteni? Nagyon kíváncsi vagyok, hogy ha ilyen szemmel tekintetek a hobbijaitokra, akkor véltek-e felfedezni hasonló összefüggéseket!
